Lapunknak mesélt állapotáról az énekesnő.
Július 12-én érkezett a megrázó hír, hogy 59 évesen, már másodjára kapott szívinfarktust az énekesnő. Bangó Margit lánya, Marika most az Origónak mesélte el, hogy mi is történt vele ebben az egy hónapban.
Megrázó dolgon van túl Bangó Marika, akit szívinfarktusa után újra kellett éleszteni. Az énekesnő a vészhelyzet előtt pár héttel esett át gerincműtétjén, ami után pihenni kényszerült, ám még így is megtörtént a baj. Nem túlzás, hogy élete egyik legrosszabb nyarát tudhatja maga mögött az énekesnő, de családja és közönsége így is nagy motivációt ad neki. Néhány fellépést ugyan kihagyni kényszerült Bangó Margit lánya, ám elmondása szerint az orvosok tanácsa ellenére eljutott pár helyszínre, hogy színpadra lépjen.
Bangó Marika azt is elárulta, hogy édesanyja, Bangó Margit szintén otthon lábadozik (Fotó: Bangó Marika)Nem hagyja cserben rajongóit Bangó Margit lányaFolyamatosan gyógyulgatok, de voltam már fellépésen a szívinfarktus óta is többször is. Amikor azonban nem járok koncertekre, mert éppen olyan nap van, akkor sokat szoktam aludni meg napközben is csak pihenek
– mondta lapunknak az énekesnő.
Egy ennyire ijesztő élmény után azt gondolnánk, hogy mindenki számára önmaga és az egészsége lesz a legfontosabb. Marika azonban nemcsak mondja, hogy rajongói a legfontosabbak, hanem tetteivel is ezt bizonyítja. „Szerencsére eddig zökkenőmentesen mentek a koncertek. A nagy hőség nekem sem tesz jót, de klímás kocsival megyek, így csak a fellépést kell kibírnom a tűző napon. Bízok benne, hogy továbbra sem lesz semmi bajom” – jegyezte meg Bangó Margit lánya.
Bangó Marika édesanyja még mindig folyamatos kezelést kap (Fotó: Bors)Még orvoshoz kell járnia jó ideigA szívemmel még nagyon odébb van, hogy mikor tudok menni a kórházba, mivel csak december 11-én kell mennem kontrollra. A gerincemmel pedig majd most, 19-én megyek majd vissza. Sajnos a gerincműtét után a lábam még mindig nem a legjobb, bizonyos helyeken még mindig nem érzem, szóval csak sántikálok
– mesélte Bangó Marika.
A történtek ellenére sem tűnt el a széles mosoly Bangó Marika arcáról, akinek férje, Horváth Elemér mindenben megpróbál segíteni a mostani helyzetben is. „Mindig a férjemmel megyünk koncertezni, ugye ő is a gitárosom. Mindent együtt csinálunk, szóval egyáltalán nem vagyok egyedül” – jelentette ki Jellinek Tina anyukája.
@borsonlineÚj információk derültek ki Bangó Marikáról szívinfarktusa után: ilyen most az állapota Vasárnap reggel érkezett a hír, hogy Bangó Marika kórházba került. A közlemény szerint másodjára kapott szívinfarktust Bangó Margit lánya, akinek állapotáról férje árult el újabb részleteket. #bors #bangómarika #énekes #szívinfarktus #betegség
♬ eredeti hang – Bors - Bors