Néhány embert kórházba kellett szállítani, míg mások elvesztették otthonukat.
Utakat zártak le és embereket evakuáltak az Egyesült Királyságban az év egyik legmelegebb napján. A tűzoltókat több helyre is riasztották a lángok miatt, néhány embert kórházba kellett szállítani, míg mások elvesztették otthonukat.
Az év egyik legforróbb napján súlyos tűzvészek sorozata sújtotta az Egyesült Királyságot, ami miatt West Midlands területén rendkívüli helyzetet kellett hirdetni. A lángok több régióban lakóházakat, erdőket és mezőket emésztettek fel, miközben a mindent elárasztó füst a közlekedésben is komoly fennakadásokat okozott.
Rengeteg tűzesetet jelentettek csütörtökön az Egyesült Királyságban Fotó: - / WEST MIDLANDS FIRE SERVICEAz M6-os autópályán egy közeli tűz füstje miatt a látótávolság annyira lecsökkent, hogy a sofőröknek kétórás késésekkel kellett számolniuk.
A legkritikusabb helyzet Stourbridge-ben alakult ki, ahol egy nagyjából 23 hektáros területen elszabadult bozóttűz átterjedt a lakóövezetre, és legalább hat házat romba döntött. A helyszínen mintegy 60 tűzoltó küzdött a lángokkal és a gomolygó fekete füsttel, miközben lakók tucatjait kellett kimenekíteni az otthonaikból. A menekülő emberek ellátására a városházát és egy templomot is megnyitották, két embert pedig a hőség és a füstbelélegzés miatt a mentők láttak el.
A régió más részein is drámai pillanatok játszódtak le. Salford Priorsban szintén rendkívüli helyzetet rendeltek el egy nagy kiterjedésű tűz miatt, ahol a tűzoltók munkáját a helyi gazdák is segítették vízszállító lajtos kocsikkal. Birmingham Castle Vale nevű negyedében egy lakóutcai tűzben több épület kiégett, és egy nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy egy másik férfival együtt kórházba kellett szállítani.
Ezzel egy időben kisebb-nagyobb tüzek pusztítottak Druids Heath-ben, valamint Lower Howsell, Malvern és Pershore mezőgazdasági területein is.
Több területet is vastag füst borított be Angliában. Fotó: PAUL ELLIS / AFPA katasztrófa az ország más részeit sem kímélte. Stoke-on-Trentben a Sandy Road környékét a sűrű füst miatt teljesen evakuálni kellett. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy tartsák zárva az ajtókat és ablakokat, és figyelmeztettek, hogy további kitelepítésekre is sor kerülhet. Londonban, Mitcham körzetében egy hektáros területen lángolt a fű, ami miatt utakat zártak le és buszjáratokat tereltek el, de ezt a tüzet 60 tűzoltónak végül sikerült megfékeznie - írta a Daily Mail.