Egyre népszerűbb a jól jövedelmező, ám annál kockázatosabb nyugdíjkiegészítés.
A fővárosi alvilágban „Mami” néven ismert nyugdíjas nő a VIII. kerületben, a Blaha Lujza tér környékén árult „kristályt”. Magyarországon a kábítószer-terjesztők döntően a fiatalabb és a középkorosztályból kerülnek ki, azonban az elmúlt években több olyan eset is nyilvánosságot kapott, amikor meglepően idős emberek dőltek meg dílerkedéssel.
A napokban számoltunk be róla, hogy vádat emelt az ügyészség egy 65 éves nő ellen, aki 2024 augusztusától 2025. szeptember 19-i elfogásáig árulta a kristály nevű mérget Józsefvárosban. A gyanú szerint a nyugdíjaskorú kábítószer-terjesztő a korábbi letartóztatása és vele szemben elrendelt bűnügyi felügyelet ellenére sem hagyott fel a drogkereskedéssel. Sőt, az sem riasztotta vissza, hogy tisztában volt vele, a környéket térfigyelő kamerák kémlelik. A vásárlói által „Mami” néven ismert asszony a Blaha Lujza téren, a Népszínház utcában és a Bacsó Béla utcában – több esetben oktatási intézmények közelében –, csomagonként ötezer forintért árulta az új pszichoaktív anyagot.
A kábítószer-terjesztő Mami a Blaha Lujza tér közelében éppen kristályt árul – Fotó: Részlet a BRFK által megosztott videóból Mátraverebélyi nyugdíjas a legidősebb kábítószer-terjesztő, aki ez idáig horogra akadt2025 decemberében a bíróság elrendelte annak a 79 éves mátraverebélyi férfinek a letartóztatását, aki adagonként néhány ezer forintért árulta a füst fantázianevű drogot. Az aggastyán nyugdíjkiegészítésként napi szinten adott el új pszichoaktív anyagot a helybélieknek, valamint háztartási munkákért – főzésért, takarításért, mosásért – is a tiltott szerrel fizetett nőismerőinek. A rendőrség korábban többször is intézkedett a férfi vásárlóival szemben, akiknél kábítószert találtak. A nyugdíjas dílert november 28-án, a lakásán fogták el a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai, majd kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették.
2025. november 28-án kattant a bilincs a nyugdíjas drogdíler csuklóján Csupán egy évvel volt fiatalabb a kábítószer-terjesztők mátraverebélyi doyenjénél az a csepeli nő, aki 78 évesen került a nyomozók látóterébe. A rendőrök 2017. június 1-jén tartottak kutatást P. Jánosné lakásán. Az akció során Vitó, az ötéves kábítószer-kereső belga juhászkutya közreműködésével közel 230 gramm zöld színű, kábítószergyanús növényi származékot találtak a nő fáskamrájában, emellett két digitális mérleget is lefoglaltak. Az idős asszonyt előállították a XXI. kerületi rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A rendőrök 2025. február 18-án tartottak kutatást egy gyöngyösi lakásban, miután tudomást szereztek arról, hogy az ott lakó 72 éves asszony hónapok óta kábítószert árul. Az ingatlanban droggyanús sárga port, növényi törmeléket, illetve a terjesztéshez szükséges mérlegeket találtak. A szakértői vélemény alapján a lefoglalt drogok új pszichoaktív anyagnak minősülnek, ezért a rendőrök őrizetbe vették az idős asszonyt, majd a gyöngyösi kapitányságon kihallgatták. Vele szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt indult eljárás.
Új pszichoaktív anyagnak minősülő sárga port terjesztett a 72 éves nő Úgy tűnik, a vélhetően jó jövedelmező, ám annál kockázatosabb nyugdíjkiegészítés nem csupán hazánkban népszerű. A romániai sajtó számolt be róla, hogy 2025. május 22-én Csíkszeredában, egy 50 éves nő 50 gramm eladásra szánt kokainnal a kocsijában bukott le. Mint kiderült, a drogot egy 82 éves asszonytól szerezte be, akinek a lakásán újabb 50 gramm, adagokra porciózott kokaint foglaltak le.
A fiatalabb gyanúsítottat a Hargita Megyei Törvényszék döntése alapján 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték. 82 éves társát – korára való tekintettel – szabadlábon hagyva, bírósági felügyelet alá vonták. A vád mindkét nő esetében kábítószer-kereskedelem.
A cikk tartalmának nem célja a kábítószer-fogyasztás népszerűsítése vagy az azzal való visszaélésre történő buzdítás. Felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarországon a kábítószer fogyasztása és birtoklása a hatályos jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősül (Btk. 178. §) és szigorúan büntetendő. Ha Ön vagy hozzátartozója segítségre szorul, kérjük, forduljon szakemberhez. A függőség kezelhető, és az időben kért segítség életet menthet.