Egy korszak vége.
Több hónapnyi lebegtetés után most már hivatalos, hogy az Android egyik figyelemreméltó sikertörténetét író OnePlus kivonul Észak-Amerikából és Európából, így ezeken a piacokon már nem vezet be új termékeket, csupán a még megmaradt készleteket árusítja ki. A legfrissebb OnePlus 15 így vélhetően az utolsó olyan csúcskészülék, amely hivatalosan is megjelent ezekben a régiókban.
A vezetők szerint nem hirtelen döntésről van szó, hanem egy átgondolt lépésről, ami azt szolgálja, hogy a cég azokra a piacokra összpontosíthassa erőforrásait, ahol véleménye szerint a legjobban ki tudja szolgálni a felhasználókat. Indiából például nem vonulnak ki, mivel ország az egyik legfontosabb piac lett az elmúlt években, és a globális eladások jelentős részét adja, ehhez hasonló okból Kína szintén kiemelt szerepet kap a jövőbeni stratégiában.
A meglévő ügyfelek számára semmi nem változik, a cég teljesíti a szoftverfrissítésekre és az értékesítés utáni szolgáltatásokra vonatkozó kötelezettségeit, és arra is utalt, hogy egyes készülékek esetében meghosszabbíthatja a szoftverfrissítések időtartamát, de a pontos részletek ezzel kapcsolatban később érkeznek.

Fizetnek a befektetők, fizetnek a felhasználók, és nagy árat fizet az IT munkaerőpiac is. Vékony jégen járunk. Itt a 85. kraftie adás.
Az AI ára Fizetnek a befektetők, fizetnek a felhasználók, és nagy árat fizet az IT munkaerőpiac is. Vékony jégen járunk. Itt a 85. kraftie adás.
A földrajzi visszavonulás bejelentése mellett az OxygenOS márkanév megszűnéséről is hírt adott a cég, a későbbiekben globálisan is az Oppo által fejlesztett ColorOS platformra áll át, így a jövőbeni frissítések már egységes szoftverplatformra épülnek. Bár a két rendszer technikai alapjai az elmúlt években fokozatosan összefonódtak, az OxygenOS sok rajongó számára a OnePlus egyik legfontosabb megkülönböztető jegye volt.
A OnePlus 2014-ben még a „flagship killer” filozófiával robbant be a piacra, és különösen azzal vált vonzóvá, hogy felsőkategóriás hardvert kínált a riválisokénál jóval alacsonyabb áron. A márka gyorsan komoly rajongótábort épített ki Európában és Észak-Amerikában, az elmúlt években azonban a vállalat egyre inkább beolvadt az Oppo ökoszisztémájába, miközben készülékei ára fokozatosan felzárkózott a prémium kategóriához. A kivonulással gyakorlatilag lezárul egy korszak, amikor a OnePlus komoly alternatívát jelentett az Apple, a Samsung vagy a Google csúcstelefonjaival szemben.
Az Egyesült Államokban a prémium mobilok szegmensében évek óta az Apple és a Samsung tarol, elsősorban a mobilszolgáltatók részletfizetési és készüléktámogatási konstrukcióinak köszönhetően. A OnePlus ugyan időnként megjelent szolgáltatói kínálatban, de ezek az együttműködések fokozatosan megszűntek, ami jelentősen visszavetette az értékesítési lehetőségeket. Európában eközben a lassuló okostelefon-piac, az erős kínai verseny és a növekvő működési költségek tették egyre nehezebbé a nyereséges működést.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Egymás kezébe csapott a Microsoft és a 4iG | 0 | 5 | 16-07-2026 |
| 2 | Az Uberhez kerül a Foodora tulajdonosa | 0 | 5 | 16-07-2026 |
| 3 | Rejtélyes pusztulás nyomaira bukkantak az ősi sírokban | 0 | 7 | 08-07-2026 |
| 4 | Betelt a pohár Görögországban: betiltják 17 év alatt az elektromos rollereket | 0 | 5 | 20-07-2026 |
| 5 | Megkezdte a Temu a magyar vásárlók kompenzálását | 0 | 5 | 20-07-2026 |
| 6 | Temetetlenül maradt az anyjuk, egyikük végül beperelte a testvéreit | 0 | 5 | 20-07-2026 |
| 7 | Minden másodperc számított: nem lélegző embert húztak ki vízből a baranyai strandon | -5 | 5 | 03-07-2026 |
| 8 | Rekordbírság repült az AliExpressnek a hamis és veszélyes termékek miatt | -2 | 6 | 21-07-2026 |
| 9 | Kaput kell nyisson a Google a rivális AI-fejlesztőknek | -2 | 3 | 20-07-2026 |
| 10 | Hírszolgáltatás átmeneti szüneteltetése | 0 | 0 | 07-07-2026 |