Újabb fejfájás a keresőóriásnak.
Többek között a nagy technológiai óriások hatékonyabb szabályozásának ígéretével jött létre hosszú jogalkotói procedúrát követően az Európai Unió digitális piacokat szabályozó jogszabályi kerete, a Digital Markets Act (DMA), mely többek közt arra is kiterjed, hogy a Google-nek tilos saját termékeit és szolgáltatásait előnyben részesítenie platformjain.
Több hónapnyi mérlegelést követően az Európai Bizottság bejelentette a Google-lel szembeni újabb specifikációs intézkedéseit, amelyek két sarkallatos területen érintik a cég üzleti tevékenységét. Az egyik intézkedés, hogy a Google-nek lehetővé kell tennie az androidos mobilokon, hogy a versenytárs AI-platformok is érvényesülhessenek a saját fejlesztésű Gemini „árnyékában."
A Google saját AI-megoldása ugyanis jelenleg rendszerszintű előnyt élvez hozzáférés tekintetében, mivel minden Google-tanúsítvánnyal rendelkező Android-telefonon előre telepítve érkezik, és a „Hey Google” hívószóval is könnyedén aktiválható. A rendszer- és alkalmazásautomatizálási funkciókkal, a képernyő tartalmához való hozzáféréssel és egyéb lehetőségekkel pedig akár vonzóbbnak is tűnhet a versenytársak megoldásaival szemben a gazdagabb funkcionalitás miatt. Az uniós szabályozók szerint lehetővé kell tenni a felhasználók számára, hogy saját választásuk szerinti AI-rendszert telepítsenek anélkül, hogy le kellene mondaniuk bizonyos funkciókról.

Fizetnek a befektetők, fizetnek a felhasználók, és nagy árat fizet az IT munkaerőpiac is. Vékony jégen járunk. Itt a 85. kraftie adás.
Az AI ára Fizetnek a befektetők, fizetnek a felhasználók, és nagy árat fizet az IT munkaerőpiac is. Vékony jégen járunk. Itt a 85. kraftie adás.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint a Google korábbi, adatmegosztásra vonatkozó ajánlatai nem voltak elégségesek. Az új szabályok értelmében a keresőcégnek átlátható módon és méltányos díj ellenében kell adatokat szolgáltatnia más keresőszolgáltatók számára, és az AI-alapú csevegőrobotokat is keresőszolgáltatásként kell kezelnie.
Az uniós szerv várakozásai szerint az intézkedésekkel élénkülhet az európai piac, miközben a felhasználók választási lehetőségei is kibővülnek. Kent Walker, a Google globális ügyekért felelős elnöke szerint az Európai Bizottság által választott út túl messzire megy, és kárt okoz majd a felhasználóknak, mivel a külsős AI-eszközök mélyebb beengedése gyengíteni fogja az Android operációs rendszer biztonságát.
A vállalat 2027 januárig kapott időt arra, hogy megossza keresési adatait más cégekkel, míg az Android platformot ugyanezen év júliusáig kell módosítani annak érdekében, hogy mélyebben integrálhatóak legyenek a harmadik fél által fejlesztett AI-alapú alkalmazások.
A specifikációs eljárások különböznek a meg nem felelési vizsgálatoktól, és nem céljuk annak értékelése, hogy a kapuőr megfelel-e a digitális piacokról szóló jogszabálynak, ezért nem írják elő bírság kiszabását.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Büntetni kezdi a YouTube az értéktelen AI-videókat | 0 | 5 | 21-07-2026 |
| 2 | Az AI ára | -2 | 6 | 17-07-2026 |
| 3 | Hogyan írj kritikus kódot AI-agentekkel? (demó) | 0 | 5 | 14-01-2026 |
| 4 | ЕС обязал Google открыть Android и поисковые сервисы для конкурентов в сфере ИИ | -2 | 7 | 17-07-2026 |
| 5 | Lezárult az első jelentős AI-jal kapcsolatos szerzői jogi per | 0 | 5 | 21-07-2026 |
| 6 | Google и OpenAI договорились сотрудничать в сфере облачных технологий | 0 | 0 | 11-06-2025 |
| 7 | Mi értelme a 70 dolláros ChatGPT-kosárlabdának? | 0 | 5 | 17-07-2026 |
| 8 | Product @ AI: így hallgatsz meg több százezer usert egyszerre (demó) | 0 | 5 | 11-02-2026 |
| 9 | Az Uberhez kerül a Foodora tulajdonosa | 0 | 5 | 16-07-2026 |
| 10 | La Unión Europea obliga a Google a abrir Android y compartir datos del buscador con sus rivales de IA | -2 | 7 | 16-07-2026 |