Dallos Bogi rendhagyó lépésre szánta el magát.
Feszültté vált a hangulat a középdöntőben. Herceg Erika egyetlen versenyzőnek adott csillagot egy olyan csapatból, amelyet a Megasztár mesterek összességében nagyon jónak találtak. Dallos Bogi igazságtalannak érezte a döntést, és végül rendhagyó lépésre szánta el magát.
A Megasztár középdöntőjében már jóval nagyobb a tét, hiszen a versenyzőknek csapatban kell bizonyítaniuk, miközben a mestereknek egyre nehezebb döntéseket kell meghozniuk. Az idei középdöntőben ráadásul Herceg Erika csapatában különösen kiélezetté vált a helyzet: az egyik produkció után több mester is dicsérte az énekeseket, Erika azonban csak egyetlen versenyzőnek adott csillagot, vagyis neki biztosított esélyt a párbajra. Ezzel több mester nem értett egyet, Dallos Bogi pedig úgy döntött, ezt nem hagyja annyiban.
Megasztár 2026: Dallos Bogi igazságtalannak tartotta Erika döntését (Fotó: TV2)Ezt tette Dallos Bogi a Megasztár középdöntőjébenA produkció után Marics Peti is szóvá tette, hogy szerinte Barbinak nem kellett volna kiesnie.
Erika ez nem volt egy nagy hiba? Barbit nem kellett volna elengedni!
– jegyezte meg. Dallos Bogi ennél is határozottabban jelezte, hogy nem ért egyet Erika döntésével. „Megdicsértük ezt a csapatot, erre egy ember jut tovább” – mondta Bogi, aki egyértelműen igazságtalannak érezte, hogy miközben a csapat teljesítményét a mesterek pozitívan értékelték, végül csak egyetlen énekes kapott lehetőséget a folytatásra. Herceg Erika azonban nem változtatott az álláspontján. Sőt, egy ponton úgy döntött, Bogira bízza a dolgot.
Herceg Erika lemondott egy tehetséges versenyzőjéről (Fotó: TV2)„Ha ennyire szeretnél szabályt változtatni vagy módosítani, akkor nyugodtan viheted őt Bogi” – mondta Erika. Dallos Boginak pedig nem kellett több, felpattant, és külön lehetőséget ajánlott Barbinak:
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Leállította Shodeinde Dorkát Herceg Erika a Megasztárban: „Bocsánatkéréssel tartozom” | 0 | 8.71 | 17-10-2026 |
| 2 | Lefagyott a stúdió: Herceg Erika úgy küldött haza egy versenyzőt a Megasztárból, hogy énekelni sem hagyta | 0 | 8.19 | 17-10-2026 |
| 3 | Így változott meg Galambos Dorina élete a Megasztár óta: ezt csinálja ma az énekesnő | 0 | 4.65 | 13-08-2026 |
| 4 | Gyermekkori barátjával ölette meg várandós feleségét, a halálsoron érte a vég | -10 | 7 | 19-07-2026 |
| 5 | „Te egy dögvész vagy!” – Varga Irén brutálisan nekiment a párbajellenfelének a Megasztárban | 0 | 7.79 | 17-10-2026 |
| 6 | Drámai hír érkezett Böde Dánielről, hónapokra kidőlhet | 0 | 10 | 19-08-2026 |
| 7 | Feltárult a borzalmak háza: kilenc gyereket mentettek ki, szörnyű dolgok történhettek velük | 0 | 10 | 17-10-2026 |
| 8 | Borbély Balázs ad egy utolsó esélyt, kíméletlen tisztogatás jöhet a Fradinál | 0 | 7.9 | 18-10-2026 |
| 9 | Bódog Tamás kiborult, a vétkes magyarázkodott: elmozdult az NB I-es focista szemgolyója | 0 | 12.49 | 17-08-2026 |