Senki nem értett egyet Herceg Erikával.
Nem úgy sikerült Shodeinde Dorka produkciója, ahogy azt ő gondolta. Herceg Erika egy ponton leállította a Megasztár versenyzőjét, és azt is elárulta, miért döntött így. A mesterek közül azonban senki nem értett egyet vele.
Shodeinde Dorka számára különösen fontos lehetett ez a szereplés: a 35 éves énekesnő hosszú idő után tért vissza a tehetségkutatók világába. Az első X-Faktorban még 19 évesen, várandósan ismerte meg az ország, később pedig egészen az élő show-ig jutott. Tizenhat évvel később már háromgyermekes anyaként próbálkozott újra, ezúttal a Megasztár színpadán. Most azonban egyáltalán nem úgy alakult a produkciója, ahogy szerette volna. A Whitney Houston és Mariah Carey által előadott When You Believe komoly kihívás elé állította.
Megasztár 2026: Dorka betegen állt a színpadra (Fotó: TV2)Ezért állította le Herceg Erika a Megasztár versenyzőjének produkciójátDorka a világ egyik legismertebb és legnehezebb női duettjét kellett, hogy egy párbaj keretében előadja Kiarával a középdöntőben. Ám a produkció közben Herceg Erika közbelépett.
„Bocsánatkéréssel tartozom a dalválasztás miatt. Dorka, te beteg vagy, ami érződik is a hangodon, bizonytalankodtál. Azért is állítottalak le, mert nem akarom, hogy megerőltesd még jobban a hangszálaidat”
– mondta Herceg Erika.
Erika könnyek között állította le a produkciót (Fotó: TV2)A mondat azonban aligha lehetett megnyugtató Dorkának. Egy ilyen fontos fordulóban ugyanis már önmagában az is rossz jel egy versenyző számára, ha az egyik mester menet közben megállítja a produkcióját.