A megfigyelés során az egyik kardszárnyú delfin megragadott egy termetes holdhalat, majd közvetlenül azelőtt elengedte, hogy társa hatalmas sebességgel nekirontott volna. A brutális erejű ütközéstől a hal valósággal szétrobbant. Egyelőre nem tudni pontosan, mi volt a ragadozók célja ezzel a különös akcióval. Előfordulhat, hogy így próbálták könnyen fogyasztható falatokra bontani a nagy méretű zsákmányt, de az sem zárható ki, hogy pusztán szórakoztak. 

A holdhalak impozáns méretűek: több mint három méter hosszúra nőhetnek, tömegük pedig elérheti a két tonnát. Különböző mélységekben mozognak, időnként azonban hőszabályozás, a paraziták elűzése vagy pihenés céljából a felszínre úsznak. Itt viszont könnyebben válhatnak ragadozók áldozataivá. Gyakori természetes ellenségeik közé tartoznak a kardszárnyú delfinek. 

Az orkák furcsa viselkedését legelőször 2024 júliusában dokumentálták. Ekkor egy nőstény kardszárnyú delfin a farokúszójánál fogva megragadott egy elejtett holdhalat, közben egy hím óriási tempóval nekiúszott a tetemnek. A nőstény közvetlenül az ütközés előtt elengedte a zsákmányt. 

A becsapódás hatására a holdhal darabjaira szakadt, a húscafatok pedig szétoszlottak a vízben. Az apróbb részeket a csoport fiatal tagja kapta, míg a felnőtt állatok a nagyobb maradványokból táplálkoztak. 

2025 szeptemberében Héctor Franz egy hasonló eseményt filmezett le. Az orkák ekkor is a fent ismertetett módszert alkalmazták a holdhal szétszakítására. 

A videón egy Kaliforniai-öbölben megfigyelt orkacsoport "rögzítésre és nekirontásra" (angolul hold-to-ram strategy) épülő módszert alkalmazva darabol fel egy nagyobb testű holdhalat.

Lényeges részlet, hogy mindkét holdhal már a becsapódás előtt elpusztult. A nekirontáson alapuló stratégia ezért nem a zsákmány megölését, hanem annak feldarabolását szolgálhatta. A technika szoros kooperációt igényel a tengeri ragadozók között: 

az egyik orka rögzítette a tetemet, így társa pontosabban tudott célozni az ütközéshez. 

A kutatók szerint ez a szülői gondoskodás egyik formája lehet. A tetem kisebb darabokra szakítása megkönnyíthette a fiatal állat táplálkozását. Korábban azt is megfigyelték, hogy az orkák gyakran feldarabolják zsákmányukat, majd megosztják azt a csoport ifjabb tagjaival. 

Ugyanakkor más magyarázat is elképzelhető. Lehet, hogy a viselkedés a szociális kapcsolatokat erősíti, és egyszerűen játékot jelent az orkák számára. Korábbi megfigyelések arról tanúskodnak, hogy a kardszárnyú delfinek időnként szórakoznak a táplálékukkal. 

A holdhalakat kocsonyás réteg borítja, amely sajátos mikrobiomnak ad otthont. Amikor a bőrszövet darabokra szakad, a rajta élő mikroorganizmusok a vízbe kerülnek, ahol megváltoztathatják a tápanyag összetételét. A kutatók szerint a feldarabolás során a holdhal és az orkák mikrobiomja érintkezhet, ami különböző előnyökkel járhat, és akár az immunrendszer szabályozásában is szerepet kaphat. 

A szövetek ilyen mértékű szétesését eddig csak a hegyes farkú holdhalaknál (Masturus lanceolatus) figyelték meg. Más, nagyobb termetű holdhalfajok szövetei nem feltétlenül reagálnak ugyanígy. Az sem derült ki, hogy mindkét eseményben ugyanazok az orkák vettek-e részt. Az egyedek azonosításához ezért több jó minőségű felvételre lenne szükség. A kutatóknak elsősorban a hátúszókról és a szem körüli foltokról készített fényképek segíthetnének. 

Az orkák viselkedését leíró tanulmány a Frontiers in Ethology szaklapban jelent meg.