Összegyűjöttük a legemlékezetesebb Magyar Nagydíjakat.
A Hungaroring neve vastagbetűkkel íródott bele a Forma-1 történelemkönyvébe az elmúlt 40 évben. Rögtön a második Magyar Nagydíjon drámai események történtek, majd Mogyoródon "tűnt el" Damon Hill is. Magyar szempontból örömteli, hogy Baumgartner Zsolt hazai közönség előtt debütált 2003-ban. Később Felipe Massa súlyos balesete szintén Magyarországon történt meg, ahogy az F1 első egyszemélyes rajta is Lewis Hamiltonnal. Összegyűjöttük a legemlékezetesebb futamokat.
A 2026-os Forma-1-es Magyar Nagydíj már a 41. lesz, amelyet 1986 óta – megszakítás nélkül – rendeznek a Hungaroringen. A mogyoródi futam az évek során rendre nagy jelentősségel bír a világbajnoki címért folytatott versenyben, mert közvetlenül a nyári szünet előtt szerepel a naptárban. Ekkor a pilóták már túl vannak a szezon első felén, az erőviszonyok kezdenek kirajzolódni. Ráadásul az egy hónapos leállás előtt egy-egy siker vagy kudarc pszichológiailag is döntő fontosságú lehet a folytatásban. A múltban ráadásul több olyan Magyar Nagydíjat is rendeztek, amelyek máig elevenen élnek a nézők emlékezeteiben.
A Hungaroring és a Magyar Nagydíj vastagbetűkkel íródott bele a Forma-1 történelemkönyvébeRögtön a második Magyar Nagydíj drámát hozott, miután a brit Nigel Mansell egészen a 71. körig haladt az élen egyedül – anélkül, hogy bárki veszélyeztette volna a győzelmét. Ekkor annyira elkezdett inogni alatta az autó, hogy alig tudta a pálya szélére irányítani azt. Mansell az autóból kiszállva földhöz dobta a kormányt és magába roskadva ült fel a szalagkorlátra. Bár először mindenki azt hitte, a brit pilóta kocsijából kifogyott az üzemanyag, a közvetítés lassításából kiderült: az egyik kerékrögzítő csavar repült le és fosztotta meg a győzelemtől Mansellt – akit az első helyen célba ért Nelson Piquet fuvarozott be a boxutcába. Végül a világbajnokságot is a brazil nyerte abban az évben, pályafutása során harmadszor. Nigel Mansellnek a vb-címre 1992-ig kellett várnia.
1997 – „Hova tűnt Damon Hill?”Palik László ikonikussá vált mondatát az előzte meg, hogy Michael Schumacher – egy edzésen történt baleset miatt – a régi karosszériás tartalékautóval állt rajthoz az első helyen, és bár egy ideig meg tudta tartani a vezetést, aztán Damon Hill elment mellette, és körönként két másodpercet adott neki. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy eldőlt a győzelem sorsa, másfél körrel a leintés előtt a brit autója hirtelen lelassult, mert a váltó harmadik fokozatban ragadt.
Hova tűnt Damon Hill?
– kiáltotta a közvetítésben Palik László, miközben Jacques Villeneuve haladt át elsőként a célvonalon. Damon Hill a második helyre még be tudta hozni az autót, de érthető módon nem volt túl boldog.
Magyar szempontból a 2003-as volt az egyik legfontosabb futam. Történt ugyanis, hogy a szombati szabadedzésén Ralph Firman balesetet szenvedett a Jordannel, és az orvosok nem engedték meg, hogy induljon a vasárnapi futamon. A lehetőséget a csapat tesztpilótája, Baumgartner Zsolt kapta meg, aki történelmet írt azzal, hogy a Formula–1-es világbajnokság eddigi egyetlen magyar versenyzője lett. Az időmérő edzésen a tizenkilencedik helyet szerezte meg, a futamot pedig nem sikerült befejeznie, miután a 34. körben motorhiba miatt leállt a autója. Ezután még egy futamon, Olaszországban helyettesítette Firmant, majd az első közép- és kelet-európai autóversenyző lett, aki egész éves szerződéssel rendelkezett a F1-ben, miután aláírt a Mindardihoz. A csapat színeiben – a 2004-es Amerikai Nagydíjon – szerezte meg Magyarország első pontját a világbajnokságok történelmében.
2009 – Massa súlyos balesetet szenvedettKis híján végzetes baleset történt a 2009-es Magyar Nagydíjon, amikor Rubens Barrichello autójának hátsó felfüggesztéséből kiszakadt egy majdnem egy kilós rugó. Az elszabadult alkatrész pedig fejen találta a mögötte nagyjából 260 km/órás tempóval érkező Felipe Massát – aki eszméletlen állapotban, szinte fékezés nélkül csapódott a gumifalba. A rugó átszakította a sisakját, életveszélyes sérülésekkel szállították a pályakórházba, majd mentőhelikopterrel a budapesti Honvédkórházba, ahol homlok- és arccsonttöréssel műtötték. A beavatkozás során eltávolították a koponyájába fúródott darabokat, majd néhány napig mesterséges kómában tartották. Magyarországot csak napokkal később hagyta el, amikor a brazil pilóta és családtagjai egy magángéppel hazarepültek. Massa felépülése gyorsabb volt a vártnál, néhány héttel később már interjút adott, a 2010-es idénynyitón pedig visszatért.
Felipe Massa súlyos balesetet szenvedett MagyarországonA baleset után nagyon megszerettek az itteni emberek, ezért mindig motiváltabb vagyok, ha előttük versenyezhetek. Amikor Magyarországra érkezem, képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a történteket. De megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni a hétvégéből
– fogalmazott a 2012-es mogyoródi verseny előtt Massa.
2015 – A Bianchi halála utáni első futamA 2015-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj nem a verseny miatt maradt emlékezetes a sportág rajongóinak a körében. Sokkal inkább azért, mert ez volt az első futam azután, hogy Jules Bianchi életét vesztette. A Marussia francia pilótája a Japán Nagydíjon szenvedett életveszélyes sérüléseket, miután egy darunak csapódott. Suzukában ítéletidő volt – rövid időre félbe is szakították a futamot –, Adrian Sutil kiesett, és nem sokkal később érkezett meg Bianchi, aki a vizes pályán megcsúszva a német pilóta autóját mentő daruba csapódott. A francia versenyzőt kórházba vitték és megműtötték, de a kómából már sosem ébredt fel. Végül 285 napnyi küzdelem után, nyolc nappal a mogyoródi verseny előtt elhunyt.
Az egész világsajtót bejárta, ahogy a Hungaroringen, a felvezető kör előtti néhány percben megemlékeztek Jules Bianchiról.
2021 – Hamilton egyedül állt fel a rajtrácsraAz egyik legőrültebb Magyar Nagydíj egyértelműen a 2021-es volt. Meglehetősen extrém időjárás körülmények várták a csapatokat: pénteken és szombaton rekkenő hőség és 65 fokos aszfalthőmérséklet, vasárnap pedig már égszakadás volt a Hungaroringen. Az eső már a rajt előtt megérkezett Mogyoródra, és rögtön az első kanyarban tömegbaleset történt. Többen kiestek, és megszakították a futamot. Mire a törmelékeket eltávolították a pályáról, kisütött a nap, az aszfalt pedig elkezdett száradni. A mezőny nagy része azonnal a bokszutcába ment slick gumikért, egyedül Lewis Hamilton állt fel a rajtrácsra az újraindításhoz. Ez volt a Forma-1 történelmének első olyan rajtja, amelyen egyetlen pilóta vett csak részt. A Mercedes egyébként ezzel óriási hibát követett el, mert a brit pilóta a bokszkiállása után az utolsó helyre esett. Bár remek teljesítményt nyújtva ezután egészen a harmadik pozícióig jött vissza, az élen Esteban Ocon végzett – megszerezve ezzel élete első futamgyőzelmét.
Kemény volt a verseny, szépen megnehezítettük magunknak... Mindent beleadtam, és ez a harmadik hely lett a vége
– fogalmazott a futam után Lewis Hamilton.