A helyreállítás hétfőn kezdődik.
Egy rendkívül erős széllökés okozott károkat vasárnap Érden. A vihar következtében a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium tetőszerkezetének több eleme leszakadt, személyi sérülés azonban nem történt.
Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, vasárnap viharok érték el Magyarországot, amelyek Érden is éreztették hatásukat. Egy rendkívül erős széllökés megrongálta a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium aulája fölötti könnyűszerkezetes, trapézlemez fedésű tetőszerkezetet. A leszakadt tetőelemek az iskola kertjében, valamint részben a szomszédos plébánia udvarán értek földet.
A vihar következtében több tetőelem leszakadt az érdi iskola épületérőlCsőzik László, Érd polgármestere közösségi oldalán azt írta, hogy a helyszínre a tűzoltók mellett ő maga is megérkezett, ahol a tankerület vezetője és az iskola igazgatója is jelen volt. A tűzoltók tájékoztatása szerint a laktanyában is jól érzékelhető volt az a rendkívül erős széllökés, amely a károkat okozta.
A polgármester közlése szerint a történtek során személyi sérülés nem történt.
A tankerület hétfőn megkezdi a károk felszámolását és a helyreállításhoz szükséges munkálatokat.
Csőzik László arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani esetnek van előzménye: 2018-ban egy korábbi vihar szintén megrongálta az iskola tetőszerkezetét. Hozzátette, indokoltnak tartja annak műszaki vizsgálatát is, hogy a korábbi helyreállítások, illetve a tavaly elvégzett megerősítő munkálatok megfelelő eredményt hoztak-e, vagy felmerülhetnek garanciális, illetve kivitelezési kérdések.
A polgármester arra kérte a lakosságot, hogy az erős széllökések miatt továbbra is legyenek óvatosak, és lehetőség szerint kerüljék a nagyobb fák, állványok és könnyűszerkezetes építmények közvetlen közelét.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Rémálom, ahogy a gépi mosó kinyírja az autót! | -2 | 3 | 28-06-2026 |
| 2 | Veszélyes hal bukkant fel a kedvelt nyaralóhelyeken | -5 | 5 | 19-07-2026 |
| 3 | Híradó – 2026.06.17. | 0 | 5 | 17-06-2026 |
| 4 | Érdemes figyelni! Súlyos bírság jár ezért a magyarok kedvelt üdülőhelyén | 0 | 5 | 08-07-2026 |
| 5 | Hírszolgáltatás átmeneti szüneteltetése | 0 | 0 | 07-07-2026 |
| 6 | „Menjen vissza a fedélzetre, a k***a életbe!” – Az évszázad egyik legtragikusabb hajóbalesetét élhetjük újra a Netflixen | -2 | 6 | 19-07-2026 |
| 7 | Elhalasztva: nem ment át az újabb Oroszország elleni szankciós csomag Brüsszelben | 0 | 5 | 16-07-2026 |
| 8 | Paletta – 2026.07.02. – Határon túli magyar középiskolások tábora | 0 | 5 | 02-07-2026 |
| 9 | Rátámadt, majd felgyújtotta 76 éves édesanyját egy férfi Németországban | -10 | 5 | 10-07-2026 |
| 10 | Kairói gyorstalpaló: a kötelező látnivalók és a trükkök, amikkel megúszod a káoszt | 2 | 6 | 19-07-2026 |