Ugyanazt az ebédet kapták, amit ugyanaz a közétkeztető cég szolgáltatott.
Maglódról, valamint 3 fővárosi kerületből összesen 8 gyermek került be a Heim Pál Gyermekkórházba hasmenéssel és hányással. A Fővárosi Kormányhivatal vizsgálatot indított az üggyel kapcsolatban.
Több budapesti kerületben és Maglódon is gyermekek betegedtek meg az elmúlt napokban hányásos, hasmenéses tünetekkel. A Heim Pál Gyermekkórházban szerda óta nyolc iskolás és óvodás gyermeket ápoltak hasonló panaszokkal. Az érintettek a VI., a IX. és a XXI. kerületből, valamint Maglódról érkeztek, közülük négy gyermeket már hazaengedtek.
8 gyermek került kórházba az iskolai menza után: vizsgálatot indított a Fővárosi Kormányhivatal(Képünk illusztráció) Fotó: UnsplashA megbetegedett gyerekek szerdán ugyanazt az ebédet kapták, amelyet ugyanaz a közétkeztető cég készített. A kórházban felmerült az ételmérgezés gyanúja, ezt a laborvizsgálatok eredménye tisztázhatja.
A hétéves Pisti szerdán, nem sokkal ebéd után lett rosszul az iskolában. Az RTL Híradónak elmondta, hogy a mosdóba ment, ahol hányt, majd az éjszaka folyamán tovább romlott az állapota. Édesanyja szerint a kisfiú 13 órán keresztül szenvedett hányástól és hasmenéstől.
13 órán keresztül alul-felül volt problémánk, úgyhogy megjártuk mind a két kórházat, három infúzió
- nyilatkozta az édesanya, aki szerint a kisfiú állapota mostanra javult.
Az édesanya szerint Pisti több iskolatársa is hasonló tünetekkel betegedett meg, és másik két gyermekének osztályában is többen rosszul lettek. A gyerekek szerdán ugyanazt ették az iskolai menzán: csicseriborsólevest és spagettit.
A Maglódon tapasztalt megbetegedésekről a település polgármestere azt közölte, hogy három óvoda és két iskola gyermekei, valamint több dolgozó is érintett lehet. A VI. kerületben 34 óvodás, a IX. kerületben pedig két gimnazista betegedett meg a beszámolók szerint. Csepelen az önkormányzat tájékoztatása szerint 26 óvodás lehet érintett.
A Budapest Főváros Kormányhivatala vizsgálatot indított az ügyben. Összesen hét intézmény érintettségéről van információ.
Csepel önkormányzata szerint ételmérgezés helyett inkább valamilyen vírusos fertőzés állhat a háttérben. A közétkeztető cég közlése szerint a csepeli főzőkonyhán két hatóság nyolc szakembere vizsgálódott, és állításuk szerint egyértelműen megállapították, hogy az ügynek nincs köze ételeredetű megbetegedéshez. A cég azt is közölte, hogy több másik területen is történtek megbetegedések olyan helyeken, ahol nem ők biztosították az étkeztetést.