A Terror Háza Múzeum egykori vezetője arra szólította fel a minisztert, hogy mondja el, mi nem tetszik neki a tárlatban.
Schmidt Mária szerint Tarr Zoltánnak most már személyesen is lehetősége volt megtekinteni azt a kiállítást, amelyet korábban a miniszter „egyoldalúnak” nevezett, ami miatt bezáratja majd azt. A Terror Háza Múzeum egykori vezetője arra szólította fel a minisztert, hogy mondja el, mi nem tetszik neki a tárlatban.
„Hogy tetszett a múzeum, miniszter úr? Az a hír járja, hogy a napokban az éj leple alatt kinyittatta a múzeumot, hogy nyugodt körülmények között, a látogatók zajától és a rosszalló szempároktól mentesen nézhesse végig életében először azt a kiállítást, amit látatlanban bezáratott és amit át akar alakíttatni, mert »egyoldalú«” – üzente Tarr Zoltánnak közösségi oldalán az intézmény egykori főigazgatója, Schmidt Mária.
Schmidt Mára kapott egy fülest, miszerint Tarr Zoltán az éj leple alatt nézhette meg a Terror Háza kiállítását (Forrás: Facebook)Ahogy arról az Origo is beszámolt, Tarr Zoltán múlt hét kedden jelentette be, hogy ideiglenesen bezár a Terror Háza Múzeum, az eddigi vezető, Schmidt Mária megbízása is megszűnik, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet munkatársai és független szakértők pedig megkezdik a kiállítás szakmai felülvizsgálatát. Több jobboldali publicista tüntetést szervezett vasárnap a múzeum elé, amelynek meghirdetése után nem sokkal Tarr Zoltán pedig úgy döntött, szeptember 22-étől egy hétig ingyenesen látogatható lesz mindenki számára.
Schmidt Mária azt írta, reméli, az „az exkluzív tárlatvezetést követően” a miniszter válaszolni tud arra a kérdése, mit kifogásol a Terror Háza Múzeummal szemben. „Ne féljen!” – üzente az eltávolított főigazgató.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Fontos találkozóról számolt be Tarr Zoltán | 0 | 5 | 10-07-2026 |
| 2 | Ilyen egy tökéletes alibi – Magyar Péter három napra vidékre vitte a kormányt a Pride miatt | 0 | 5 | 28-06-2026 |
| 3 | KÉREK MINDENKIT, HOGY OSSZA MEG! | 0 | 8.82 | 16-08-2026 |
| 4 | Újabb túlárazások buktak ki, a Kréta és a Neptun rendszerek is érintettek | -2 | 6 | 16-07-2026 |
| 5 | Bódog Tamás kiborult, a vétkes magyarázkodott: elmozdult az NB I-es focista szemgolyója | 0 | 12.49 | 17-08-2026 |
| 6 | „Nem mertem tükörbe nézni” – megrázó részleteket árult el a brutális sérülést szenvedő NB I-es focista | 0 | 13.61 | 18-08-2026 |
| 7 | Sakk-matt: itt a Tisza-kormány első kudarca | 0 | 5 | 20-07-2026 |
| 8 | Részletesebb, kibővített formában érhetők el a MÁV havi késési statisztikái – jelentette be Vitézy Dávid | 0 | 5 | 07-07-2026 |
| 9 | Kikérték Magyarország miniszterelnökének mentelmi jogát, de ez még nem minden | 0 | 7.62 | 22-09-2026 |
| 10 | Drámai vallomást tett édesapja haláláról a Házasság első látásra sztárja | 0 | 8.01 | 24-09-2026 |