Vágólapra másolva!

Budapesten elszabadultak az indulatok. Az utcákra sereglett ezernyi tüntető kövekkel dobálta a feloszlatásukra kivezérelt rohamrendőröket, ők gumibotokkal, tomfákkal, kardlapokkal vagy éppen viperákkal vettek elégtételt, ráadásul nem is feltétlenül a hangadókat vagy a tényleges rendbontókat verték meg bestiális kegyetlenséggel. Ha a 2000-es évek első évtizedéből valami biztosan bekerül a későbbi történelemkönyvekbe, az minden bizonnyal a 2006-os zavargássorozat lesz, illetve annak előzménye és kiváltó oka.

A 2006-os, még kétfordulós országgyűlési választásokat április 9-án és 23-án tartották. A rendszerváltás utáni csaknem legszorosabb eredményét hozó referendumból végül a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP került ki győztesen. A kormánypárt május 26-án Balatonöszödön zárt frakcióülést tartott, ahol a miniszterelnök beszédet intézett a megjelentekhez, de hogy mi hangzott el., azt még három hónapig csak a résztvevők tudták. Szeptember 17-én azonban egy hangfelvétel terjedni kezdett a médiában és az interneten, ezt követően pedig valósággal elszabadult a pokol. A kormányfő ugyanis arról beszélt, hogy társaival hazudott a választóknak, a kormányzást pedig elrontották:

„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk.rtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Ebben a naptárban nincsen egyébként olyan közös kormányzati program, amire büszkék lehetünk, de egészen biztos, hogy a gyeplőt el kell engedni, és nekilátni, hogy itt valami legyen. Hát ha huszonöt év alatt nem hozunk össze egy olyan országot, amelyben jó élni, akkor egyébként minek vagyunk itt? Majd elszámol a lelkiismeretünk, meg a történelem, meg az isten úgymond, mindegy, ki miben hisz, de hát nem ez a lényeg” – állt az elhíresült beszédben.

Aznap este egyre többen megjelentek a Kossuth téren, hogy a kormány távozását követeljék. A demonstrálók egy része egy idő után átsétált a közeli MTV-székházhoz. Eredetileg azt szerették volna kikövetelni, hogy a Híradóban beolvassák a követeléseiket, ám a hírigazgató ebben nem volt partner.

Hamarosan megjelentek a 2004 és 2008 között ezen a néven működött Rendészeti Biztonsági Szolgálat (2008-túl újra Készenléti Rendőrség) emberei, ám közülük alig néhányan álltak be a székház elé pajzsokkal. Ekkor kezdődtek a tüntetők és a rendőrök közti összecsapások.

A demonstrálók egy része vasrudakkal támadt az egyenruhásokra, akik gázspray-vel próbáltak védekezni. A gáz pedig nem válogatott: mindenkit ért, aki csak a helyszínen tartózkodott. A fullasztó, fojtó anyagot ugyanúgy nyelték a riporterek, mint a balhé kedvéért megjelent futballhuligánok. 

Bár a székház melletti utcában egy nagyobb egységnyi rendőr állt készenlétben, órákig nem avatkoztak be a történésekbe. Még akkor sem, amikor a rendbontók már a parkoló autókat kezdték gyújtogatni.

Késő éjszaka egy vízágyús kocsi is a helyszínre érkezett, ám azt a tüntetők benzines palackokkal kezdték dobálni, majd lángba borították. A kocsi irányítója megadta magát és kiszállt, de nem esett bántódása. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy kik mentették meg a lincseléstől: egyesek szerint a tüntetők egy része, mások viszont azt mondják, hogy civil ruhás rendőrök kísérték ki a területről.

A már akkor újságíróként, ám egy azóta megszűnt lapnak tudósító munkatársunk megpróbált a menekülő egyenruhással beszélni, de az nem állt kötélnek. Szemmel láthatóan remegett a félelemtől.

— Kérlek, ne! Szeretteim vannak - mondta.

A székházat védő rendőrök erősítés híján bemenekültek az épületbe, majd a kaput kinyitva egy tűzcsapból nyert vízsugárral próbálták távol tartani az egyre dühödtebb embereket.

— Kitört a forradalom! -kiáltotta lelkesen néhány tüntető.

Az egyenruhások aztán az épület alagsorában kerestek menedéket, és egy hosszú létrát maguk elé fektetve várták, hogy mikor kapnak végre segítséget. Néhány demonstráló is behatolt a székházba, ahol betörték a büfé üvegét, és elvitték az árukészletet.

Hajnalig több rendőr és tüntető is kórházba került különféle súlyosságú sérülésekkel. A zavargások még napokig tartottak, így minkét oldal egyre nagyobb létszámban képviseltette magát.

Szeptember 19-én a tüntetők már az MSZP-székházat vették célba. A rendőrök a demonstrálókat éjjel kiszorították a Blaha Lujza térre. A legtöbben hazamentek, de a legkitartóbbak az utcán maradtak. A Nagykörúton keresztül több irányba haladtak. A munkatársunk annak is tanúja volt, hogy a Stex kávéház előtt a rendőrök agyba-főbe vernek egy a villamosszínek között fekvő embert. A jelenetet mintegy tucatnyi járókelő tehetetlenül nézte. Egyikük megkérdezte, miért kell tovább bántalmazni a már ártalmatlanított férfit, mire az egység vezetője üvöltözni kezdett:

Ne gyere ide!

Néhány perccel később a Baross utcából egy újabb egység érkezett. Ők válogatás nélkül mindenkit ütöttek, akit értek. 

Munkatársunkat is felszólították a távozásra, majd a kérdésre, hogy mégis melyik irányba menjen, egy tomfával a sajtóigazolvány felmutatása ellenére fejbe verték. 

Munkatársunk fejéből ömleni kezdett a vér, még az ingét is teljes terjedelmében pirosra festette. A sebet a Baleseti Intézetben varrták össze.

A zavargások után sokáig vita tárgyát képezte, elfogadható volt-e az a gyakorlat, hogy a rendőrök egy része azonosítószám nélkül vett részt a bevetésen. A média munkatársai tiltakoztak, amiért a rendőri brutalitás őket is érte, mire megszületett az egyezség: az újságírók és riporterek PRESS-mellényt viselnek majd a tüntetéseken. Ezzel viszont a demonstrálók ellenszenvét váltották ki.
 

A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!