Több mint egy évszázad után tört meg a rejtjel.
Több mint egy évszázadon át megfejtetlen maradt egy, az első világháború végén továbbított német rádióüzenet. A mesterséges intelligencia most állítólag rekonstruálta a szöveget, a kapott eredmény pedig egybeesik a fennmaradt korabeli brit haditengerészeti feljegyzésekkel.
A mesterséges intelligencia segítségével fejthettek meg egy 1918 novemberében továbbított német katonai rádióüzenetet, amelyet eddig a történelmi kriptográfia egyik megoldatlan rejtjeleként tartottak számon. A beszámolók szerint az üzenetet 1918. november 27-én küldték, és az első világháborúban alkalmazott ADFGVX titkosítási rendszerrel kódolták – számolt be róla a Maszol.
A mesterséges intelligencia egy 1918-ban továbbított német katonai üzenet megfejtésében hozhatott áttöréstAz ADFGVX összetett titkosítási módszer volt, amely helyettesítést és a karakterek sorrendjének átrendezését kombinálta. A rendszer az A, D, F, G, V és X betűkről kapta a nevét, amelyeket a kódolt üzenetekben használtak.
Ezt tartalmazhatta a titkos katonai üzenetA beszámolók szerint a GPT–6 Astra nevű modell a „TRUPPENVERSCHIEBUNG”, vagyis nagyjából „csapatmozgás” jelentésű német kulcsszó alkalmazásával rekonstruálta a szöveget. A megfejtés alapján az üzenet arról számolt be, hogy egy brit cirkáló november 24-én megérkezett Szevasztopolba, majd november 26-án egy szövetséges hajóraj követte.
A rekonstruált szöveg tartalma korabeli feljegyzésekkel is egybevág: a HMS Canterbury brit könnyűcirkáló hajónaplója szerint a hajó 1918. november 24-én érkezett Szevasztopolba, két nappal később pedig egy szövetséges hajóraj érkezését is rögzítették.
Miért maradhatott ilyen sokáig megfejtetlen?A rejtély egyik kulcsa az alkalmazott titkosítási kulcs lehetett. A „TRUPPENVERSCHIEBUNG” a fennmaradt adatok szerint 1918 decemberéhez kapcsolódott, miközben a szóban forgó rádióüzenetet már november 27-én továbbították. Emiatt a korábbi megfejtési kísérleteknél nem feltétlenül merült fel, hogy ezt a kulcsot kellene alkalmazni. Egyelőre nem ismert, mi magyarázza a dátumok közötti eltérést.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Megunta a szúnyogokat, ezért különleges gépet épített az elpusztításukra – videó | 0 | 7.79 | 21-09-2026 |
| 2 | Hátborzongató felvétel buktatta le a tinédzser, aki állítása szerint átaludta testvére és anyja gyilkosságát | 0 | 7.9 | 20-09-2026 |
| 3 | Kétségbeesett lépés az aszály ellen: repülőből locsolták a szenteltvizet a szerzetesek | 0 | 8.86 | 20-09-2026 |
| 4 | Kutat ásott a telkén, amikor előkerült a második világháború veszélyes robbanószere | 0 | 8.62 | 21-09-2026 |
| 5 | Temetetlenül maradt az anyjuk, egyikük végül beperelte a testvéreit | 0 | 5 | 20-07-2026 |
| 6 | Leesett a brit pár álla: betolakodók foglalták el a nyaralójukat | 0 | 5 | 08-07-2026 |
| 7 | Egymás után robbantak a rakéták egy katonai lőszerraktárban – elképesztő felvételek terjednek az interneten | 0 | 10 | 21-09-2026 |
| 8 | Megtalálták a világhírű hegymászó holttestét, szörnyű tragédia történt | 0 | 7.66 | 02-08-2026 |
| 9 | Több mint egy évtizedig bujkált a csillagászok elől egy teljesen új világ, most végre megtalálták | 0 | 8.19 | 20-07-2026 |