Rejtélyes haláleset.
Különös eset történt az Egyesült Királyságban. Három nővér mindössze 48 órával azután halt meg, hogy felkeresték édesanyjuk 16 évvel korábbi halálának helyszínét.
Három nővér halt meg Brighton partjainál, mindössze két nappal azután, hogy felkeresték azt a tavat, ahol édesanyjuk 16 évvel korábban megfulladt. A rejtélyes haláleset pontos körülményei továbbra sem ismertek.
Rejtélyes haláleset rázott meg egy családot: három nővér megfulladt Brightonban, 48 órával azután, hogy felkeresték anyjuk halálának helyszínét.A 36 éves Jane Adetoro, a 32 éves Christina Walters és a 31 éves Rebecca Walters holttestét május 13-án, a hajnali órákban találták meg. Mindhárman a tengerbe fulladtak. A tragédia különösen megrázó előzménye, hogy a nővérek 48 órával korábban Birminghambe utaztak, és felkeresték azt a tavat, ahol édesanyjuk, Janice Adetoro 2010-ben életét vesztette.
A lányok akkor 20, 16 és 15 évesek voltak. Unokatestvérük szerint a látogatásnak „mélyebb jelentése” lehetett, mert a testvérek soha nem tudták teljesen feldolgozni édesanyjuk elvesztését.
A Sussex-i rendőrség azóta lezárta a három nővér halálának ügyében indított vizsgálatot. A hatóságok nem találtak bűncselekményre vagy más személy közreműködésére utaló bizonyítékot. A család azonban továbbra sem tudja pontosan, mi vezetett a tragédiához. Az unokatestvér szerint valószínűleg soha nem kapnak minden kérdésükre választ, de a következő hónapban esedékes halottkémi vizsgálat új részleteket tárhat fel – írja a Daily Mail.
Rejtélyes haláleset rázta meg Oregont, öt holttest került elő egy birtokrólÖt ember és több háziállat holttestére bukkantak egy vidéki oregoni ingatlanon. A hatóságok ötös emberölésként vizsgálják az ügyet. A feltételezett elkövetőt, a 36 éves Benjamin Charles Parkert később Washington államban, Enumclaw közelében találták meg holtan az autójában. A rendőrség szerint vélhetően öngyilkos lett.
Az utastársaira támadt, majd rejtélyes módon meghalt a háromgyermekes apaA szemtanúk elmondása szerint a férfi előbb agresszíven lépett a repülőn a többi utassal szemben, majd nem sokkal később életét vesztette.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Két tinédzser halt meg egy veszélyes TikTok-kihívás miatt | 0 | 16.67 | 20-09-2026 |
| 2 | 4 ezrelékes véralkoholszinttel vezetett, napokkal később meghalt a sofőr | 0 | 14.65 | 20-09-2026 |
| 3 | Összetört az anya, akinek a fiát halálra gázolták biciklizés közben | 0 | 7.35 | 21-09-2026 |
| 4 | Motoros testvérpár rohant az autóba: ketten meghaltak, egy férfi életéért most is küzdenek | 0 | 6.4 | 02-08-2026 |
| 5 | Három gyermek és egy nő halt meg orosz dróntámadásokban Kijevnél | 0 | 6.94 | 21-09-2026 |
| 6 | Halálos baleset történt Budapesten, több sérült is van | -2 | 3 | 16-07-2026 |
| 7 | Siklóernyős balesetben meghalt egy fiatal brazil pár | 0 | 10 | 01-08-2026 |
| 8 | Fordulat az Akácfa utcai gyilkosság ügyében: elengedték a gyanúsítottat, volt alibije | 0 | 7.9 | 20-09-2026 |
| 9 | Forró autóban halt meg egy kisgyerek, miután anyja 9 órára ott felejtette | 0 | 9.2 | 02-08-2026 |
| 10 | При ударе ВСУ по автомобилю погибли супруги | 0 | 10 | 16-08-2026 |