Az énekesnő imádja a fesztivál hangulatát.
Az énekesnő úgy véli, ha fesztivál, akkor Sziget! Nagy Adri kamaszként szeretett bele ebbe a fesztiválba, s azóta is minden évben kijár, igaz manapság már csak egy-két napra, ugyanis a nagy mennyiségű port és a hajnalig tartó bulizást már kevésbé bírja elviselni, mint korábban.
Nagy Adri számára a Sziget Fesztivál évek óta a nyár egyik kihagyhatatlan programja. Az énekesnő egészen fiatalon, 17 évesen járt először a rendezvényen, azóta pedig szinte minden évben visszatért – egyetlen kivétel volt, amikor kisfia megszületett.
Nagy Adri minden évben kilátogat a Sziget Fesztiválra (Fotó: Szabolcs László)Nagy Adri fia születése évében nem ment ki a SzigetreNagy Adri idén sem marad otthon: ma kilátogat a fesztiválra, és ha bírja energiával, könnyen lehet, hogy a későbbi napokban is visszatér.
Életemben először 17 évesen voltam Sziget Fesztiválon, és azóta majdnem minden évben kilátogatok. Kivéve akkor, amikor a kisfiam született, de egyébként mindig szeretek kimenni. Nekem a Sziget az igazi. Ezt minden barátomnak mondom: ha fesztivál, akkor nekem a Sziget. Ott tényleg egy annyira külön kis világba csöppen az ember, nekem semmi más fesztivál nem adja ezt vissza
– mondta az Origónak Nagy Adri.
Nagy Adri ma, azaz a fesztivál harmadik napján Lewis Capaldi koncertjét várja a legjobban, de a pénteki és szombati programot is fontolgatja.
„Csütörtökön, azaz ma megyünk a Szigetre, azon belül pedig Lewis Capaldi koncertjére vagyok a leginkább kíváncsi. Még a péntek és a szombat is kérdéses, attól függ, hogy ezt mennyire bírja a szervezetem. Mert azért én is már nehezebben bírom a bulikat” – nevetett Adri.
Nagy Adri imádja a Sziget Fesztivál hangulatát (Fotó: Markovics Gábor)Nagy Adri Szigetről: Nagy élmény leszA fesztiválozást idén ráadásul az időjárás sem könnyíti meg. A száraz idő miatt várhatóan a por is komolyabb kihívást jelent majd, amivel Adri már korábban is találkozott a Szigeten.
„Az elmúlt években sokaknak gondot jelentett a por, és mivel most sincs eső, arra számítok, hogy legalább annyi por lesz, mint korábban. Általában különböző kendőkkel szoktak az emberek védeni az arcukat, ezt már így figyeltem korábban is, de hát ez van. Mondhatnám, hogy ez ezzel jár, a hangulat pedig kárpótol.”
Éppen ezért nem is szeretne minden napra előre programot szervezni. A fesztivál hangulatát továbbra is imádja, de ma már azzal is számolnia kell, hogy egy-egy hosszú nap után a pihenés is fontos.
Sok napra alapvetően nem terveztem a fesztiválozást pontosan a por miatt, emellett pedig a be- és kijutás mindig nehézkesebb és lassabb, úgyhogy az sem baj, ha csak egy napra megyek, mert tudom, hogy az is nagy élmény lesz.